Isten elképzlet engem.
Én elképzeltem Istent.
De melyik volt előbb?
A tyúk, vagy a tojás?
Elképzeltem Istent. Vajon Isten a saját képmásomra teremtett engem? Vagy én teremtettem magam Isten képmásásra? Vagy Isten nincs is, csak én elképzeltem Őt, és utána saját magam, a saját képmásomra? Vagy a világ mására? Vagy csak egy vagyok a sok kacat közül, ami egy hatalmas kacat-óceánban hánykolódik vég nélkül? Véges vagyok-e?
Nem tudom.
De eképpen észrevétlenül átcsusszantam a nem-lenni-nem-akarás szférájában. Vajon akarhatok-e még valaha? Csak egy gondolatba kerül... De bárhogyan erőlködök, nem jön a megváltó gondolat. Nem a halált várom. Nem. Csak egy olyan valamit, ami végre visszalök engem egy határozott mozdulattal az akaráshoz. Hogy mit fogok akarni akkor, az már nem fontos. Csak alkotni akarok, akarni akarok, lenni vagy nem lenni akarok. Hogy létezzek.
És elképzeljem önmagam - a saját képmásomra.
