Mit tehet a lélek, ha eltévedt egy kicsit?
Ha már nem látja a világot, csak az agy belső falát, vércsíkokat a falon és tisztátalan állatokat a hó mélyén.
Csak egy pillanatra nem figyelek, és így jártam. Eltévedtem. Lélek vagyok. Hallom a zenét, a túlvilágról üzen, hogy menjek haza. Mocskos képek közelednek, de semmi több. Semmi.
Hatalmas üreg a semmiben, elévelyedett állatok járkálnak, törött lábbal.
Tűzijáték a berkekben, régmúlt semmi, hátaslovak húzzák az igát, nem érünk el sehová.
Pedig igyekszünk nagyon.
Lélek lettem, eltévedt. Állatok félbevágva, cafatokban, salátával. Ecetet öntök a szemükbe, és nem értem, miért nem hallom a sikolyokat.
Mert a zene mindet elnyomja. Elpusztítja és érzékekké degradálja őket. Érzéki állatok, elpusztult növényeken táncolnak. Táncoltak. Ecettel a szemükben, köpködik a sarat. Megfürdök benne.
Elfelejtem, hogy volt valaha agyam, lelkem. Mára én váltam lélekké. Részegen tántorgok a fényben, de a sötét kijózanít. Mint mindenkit.
Elfelejtettem, hogy valaha nekem is voltak érzékeim. Automata lettem, nagy kaliberrel. Gép és fegyver, a társadalom ellen vonulok hadba, de mindannyiszor elbukok.
Meg kellene váltani a világot, de ecettel a szememben nem fog sikerülni. Mert nem sikerülhet.
Ijesztő képeket vetít elém a zene a túlvilágról, de nem látom. Valami csípi a szemem és a fülem, talán a valóság, de... ... ...
Valami elmúlt, de semmi az. Valami lesz később, de az elmúlt semmi. Semmi a végtelenben, elpocsékolt álmok, szénakazal, gyufa, tűz!
