Nagyon ritkán írok mostanában... Persze, ez érthető lehet, mivel vizsgaidőszak van. Nincs időm, mert tanulok. Pedig nagyon szeretnék írni.
De nem csak időm nincs. Az még lenne, ha rászánnám, mert nem lehetek olyan elfoglalt, hogy ne legyen két-három naponta egy-egy órám arra, hogy kicsit elmerüljek a gondolatokban. Nem időhiánnyal küzdök - inkább gondolathiánnyal.
Nem tudok írni, mert nincs miről. Vagyis, lenne miről, de az inkább olyan mindennapos unalom, unalmas mindennap és véget nem érő fáradtság. Mintha nem is lenne értelme annak, hogy tanulok, mintha csak azért csinálnám az egészet, hogy egyszer vége legyen. De nem úgy néz ki, mintha vége lenne egyszer...
Ördögi kör.
És most is, itt ülök, tele elemésztett gondolatokkal, amik sehogy sem akarnak feltörni. Pedig nagyon szeretném. Nagyon jó lenne, hogy végre ki tudja adni magamból azt a pár apróságot, ami bennem van. Vagyis, nem is bennem, hanem... Valahol.
Érdekel sok minden, amit most tanulnom kell. KELL. Ez a kulcsszó. Nagyon hiányzik, hogy végre valamit a magam örömére olvassak, gondoljak. Hogy ne azért kelljen gondolatokat gyártanom, mert azt akarják mások, hanem azért kelljen gondolkodnom, mert nekem az jólesik.
