Nem is írok blogot. Nem is olvassa senki. Miért is írom? Mit akarok vele kezdeni? Sajnáltatni magam, hogy milyen szörnyű az életem, vagy csak kiönteni a szívem egy világnak?
Áhh, ezek nem olyan célok, amikért érdemes időt tölteni egy képernyő előtt. Sajnáltatni nem szeretem magam (vagyis szeretem, csak nem túl feltűnően), kiönteni a szívem pedig van kinek. Van kedves párom, aki mindig meghallgat - nincs is más választása. Vagy öcsikém, aki megvigasztal. Vagy barátaim, akik.. akikkel ritkán találkozok, de azért a legtöbbjüket még ma is ugyanúgy szeretem, mint amikor még majdnem naponta összejártunk.
Nem, én nem ezért írom.
Vagy talán, mert a gép előtt szebben-gyorsabban-jobban lehet naplót írni? Nem, ez nem napló. A naplóban a történéseket írjuk le, márpedig én nem történéseket, eseményeket írok. Írok-írok-írok. Hanem azt, ami éppen eszembe jut.
Gondolatok, önsajnálat, érzések. Ez nem olyasmi, amit az embernek meg kellene osztania másokkal, idegenekkel. Az ember tartsa csak meg magának a kis gondolatait, válasszon ki pár kiemelkedő alakot maga köröl, akiknek mégis elmeséli, mi folyik a kis lelkében. De nem az egész világnak...
Vagy, az is lehet a válasz, hogy az ember magányos. Eltávolodtunk a többiektől, és így próbáljuk pótolni az űrt, amit hagytak magunk után. A kor embere nem hisz semmiben, megszakítja a kapcsolatait, egy képernyő mögé bújva szemléli az egyre idegenebb és ijesztőbb világot, és végül teljesen magába fordul, magánya megöli, de még a temetése is virtuális, és ezért nem megy el rá senki, hanem két email között megnézi az interneten.
Szép jövő(jelen)kép, mi?! De még nem tartunk itt. Sokan fáradoznak azon, hogy közelebb hozzák az embereket egymáshoz. Például íz interneten, egy képernyő mögül, magányos billentyűzet-lovagként írogatnak unalmas cikkeket, amit úgyse olvas végig senki, mert ugyanaz van leírva benne, amit már Jézus is mondott régen: Szeresd felebarátodat.
Ha már felmerült Jézus, szerintem nem volt hülye az öreg... Ő igazán szeretett, hitt az emberiségben, meg akart minket menteni. Nem mondom, hogy feleslegesen, mert még mindig vannak, akik átérzik azt, amit Ő mondott régen. Nem, én nem tartom magam közéjük tartozónak. Nem vagyok egyházhoz tartozó. Hogy hívő vagyok-e, az más kérdés...
De most nem ez a téma. Nem hiszem, hogy most ezzel, hogy ezeket leírom, megváltom a világot. Nincsenek rémképeim a jelenről vagy a jövőről, nem nosztalgiázom magam vissza a dicső múltba, amikor még az emberek törődtek egymással. A múlt sem volt másmilyen.
Inkább csak a magam megemrősítésére írom ezeket le, hogy a saját gondolkodásom megváltozzon, és talán kicsit közelebb kerüljek az emberekhez.
És akkor talán a Kereszt nem volt hiába.
blog a blogról
2007.04.02. 12:29 :: Lyrien
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://lyrien.blog.hu/api/trackback/id/tr1853607
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
